A feudális gazdasági rendszer kialakulása

A Nyugatrómai Birodalom gazdasági válsága az önellátó gazdálkodás kialakulásához vezetett a római nagybirtokokon. Ezáltal a piac és a pénzgazdálkodás visszaszorult, a megtermelt terményeket elfogyasztották és a mindennapi élethez szükséges holmikat helyben állították elő.

A 4. században kezdődő hanyatlás egészen a 9. század végéig tartott. Ezen időszak alatt csökkent a népesség, hanyatlott az életszínvonal Nyugat- és Dél-Európában. A 7. századra Európa lakossága a felére csökkent, az elnéptelenedett területek aránya magas volt.

A népességnövekedés korlátja a mezőgazdaság fejletlensége volt. Nem használtak korszerű eszközöket és technikákat, fából készült szerszámokkal dolgoztak. Az önellátás miatt tartalékokkal nem rendelkeztek. A fejlődést az időjárás változás is hátráltatta, csökkent az átlaghőmérséklet.

Ezzel a feudális gazdálkodás, vagyis a megélhetés alapja a földbirtok lett. A kora középkorban az uralkodók földbirtokokat adományoztak katonai vagy hivatali szolgálat fejében. A földesúr birtokhasználati jogot adott a földjét művelőknek, meghatározta a birtokhasználat által teljesítendő terheket. Emellett katonai védelmet nyújtott és támogatta az egyházat.

Az uradalmak létrejötte

 Az egyházi és világi nagybirtokosok alapját az uradalmak adták. Egy egy uradalom több részt foglalt magába. Ide tartoznak:

• falvak
• a falvakhoz tartozó földek
• legelők
• rétek
• erdők

Az uradalom központja az udvarház volt. Itt élt a földesúr valamint megbízottja és fegyveres kísérete. Ezt a későbbiekben gyakran lakóvárrá csoportosították.

A munkaerőt a földbirtokon a volt colonusokból és germán szabadokból kialakuló jobbágyság alkotta. A korábban szabad falvak lakóinak mindennapjait az uradalom szabályozta.

Az urdalom területe három egységre osztható